Üdvözlünk a gödi foci honlapján!

Hírek női csapatunk háza tájáról

megjelenés dátuma: 2019.04.02.
hírek
eseménynaptár
eredmények



Női felnőtt csapatunk március 10-én a Nagykáta elleni kupameccsel kezdte meg a 2018/19-es idény tavaszi szezonját. Lányaink magabiztos, 7-0-s győzelmet arattak, mellyel továbbjutottak és kivívták a jogot a Pest megyei női kupa elődöntőjében történő részvételre. A döntőbe jutásért Tárnokra kellett utaznunk, ahol fegyelmezetten, igazi csapatként, az utolsó percig küzdöttünk, de sajnos 4-1 arányú vereséget szenvedtünk. Az ellenfél szurkolótáborának tapsa közepette vonultunk le a pályáról, amely mutatja, hogy emelt fővel búcsúztunk, és a számszerű eredmény ellenére nem álltunk messze a sikertől.

Az idei első bajnoki mérkőzésünket március 31-én Jászberényben játszottuk le. A mérkőzés felemás képet mutatott: az első félidőben végig dominálva, számtalan helyzetet kidolgozva, a mérkőzést uralva játszottunk, ám sajnos gólt nem sikerült elérnünk. Mindez a foci örök törvénye szerint visszaütött: a második félidőben enerváltan, kapkodva játszottunk, nem volt meg az összhang a csapatrészek között, melyet az ellenfél könyörtelenül kihasználva büntetett. A végeredmény 2-0-s hazai győzelem lett, melyet azonban az ellenfél egyik játékosának jogosulatlan szereplése miatt megóvtunk.

A bajnoki küzdelmek mellett ugyanezen a napon lezajlott az idén első alkalommal kiírásra került 5 fordulós női kispályás tornasorozat első fordulója is, melyre 4 csapat tudott eljönni: a Szentendre, a Napkelte, az MKB és a hazai Gödi SE. Mivel még további csapat(ok) szereplése is várható a tornán, közös megegyezéssel az eredmények továbbvitele nélkül, baráti hangulatban játszottunk. Folytatás április 28-án.

Továbbra is várjuk csapatunkba a fiatal és idősebb jelentkezőket, akik szívesen kipróbálnák ezt a sportágat és kedvet éreznek Pest megye legszebb létesítményén, kiváló körülmények közötti rendszeres testmozgáshoz.

2019. április 2.

Készítette: Sáreczné Deák Andrea

Gödi SE - Labdarúgó Szakosztály
2131 Göd, Sporttelep Erdész u. 1.